Az első Do-17C prototípus 1934. november 23-án repült. A prototípus hamarosan a Do-17 V1 típusjelzést kapta. 1935 májusában és szeptemberében megtörtént a következő két Do-17 V2 / V3 prototípus első repülése. A Luftfahrtkommissariat a kezdetektől nagy érdeklődést mutatott az új dizájn iránt. A Do-17 V1 első prototípusát csak a katonai repülés igényeire építették, míg a következő kettőt utasszállítóként használták. A gép katonai változatának középső részének jobb oldalán két héjazatú bombakamra volt, amelyekben öt darab 50 kg-os, függőlegesen felfüggesztett bomba is elfért. A Do-17 V1 legénysége három főből állt: a kabin bal oldalán ülő pilóta, a mögötte ülő navigátor-bombázó és a lövész-rádiós. A törzs mindkét oldalán négy kis ablak volt, jobb kilátást biztosítva a lövésznek. Már 1936 elején előkészítették a Do-17E-1 és F-1 változatok tömeggyártását. Mindkét változat hamarosan elkészült. A Do-17F-1 gépeket megfosztották irányzéktól és bombavetőtől, de egy további üzemanyagtartállyal és három fix hatótávolságú kamerával szerelték fel őket. 1937-ben megszületett a Do-17E-2 és E-3 változat is, majd a Do-17F-2, amelyek felszereltségben kissé eltértek elődeiktől. Összesen 536 Do-17 E és F repülőgépet gyártottak, ebből 268-at az anyagyárban, a többit pedig licenc alapján más üzemekben. 1937 elejétől ezeket a gépeket a Luftwaffe egységei kezdték használni. A legszélesebb körben gyártott változat a Do-17Z modell volt, amely 872 példányban készült. A repülőgép jól teljesített a spanyol polgárháború és a szeptemberi hadjárat során. Részt vett a Franciaország elleni harcokban és az 1940-es brit csatában is. Ott viszonylag nagy veszteségeket szenvedett, ami azt jelentette, hogy 1940 után sorra váltották fel a soregységekben Ju-88 és He-111 bombázók. A visszavont Do-17 elsősorban vitorlázó vontatóként szolgált. Műszaki adatok (Do-17Z verzió): Maximális sebesség: 410 km/h, maximális mennyezet 8200 m, működési sugár: 1010 km, fegyverzet: rögzített - 6 db MG15 géppuska kaliber 7,92 mm, felfüggesztve - 1000 kg bombáig.A Boulton Paul Defiant egy 1937-ben épített éjszakai vadászrepülőgép. Az 1930-as évek közepén a RAF parancsnoksága egy kétüléses, rögzített fegyverzet nélküli, de erős fegyverzettel rendelkező vadászgépet rendelt, összekapcsolt géppuskák formájában, 360°-ban forgó toronyban. A RAF szakértőinek koncepciója szerint egy ilyen fegyveres gép alkalmas lenne az ellenséges bombázók alulról, azaz a legkevésbé védett helyről történő megtámadására. 1941 őszén. Megjelent a repülőgép Defiant Mk IA névre keresztelt változata, amelyet AI Mk 4 radarral szereltek fel, és éjszakai vadászgépként használták. 1941 februárjától a gép új verziója is piacra került, Defiant Mk II néven, amely a korábbi változattól erősebb motorral és korszerűbb AI Mk 6 radar alkalmazásával tért el.A legnagyobb sikert az angol pilóták arattak. Defiant Mk I gépekkel repült a szövetséges erők Dunkerque-ből való evakuálása során, amikor 65 német bombázót lőttek le. 1940 júniusában és júliusában. A dacos gépek a RAF 141-es és 264-es vadászrepülőrajainál szolgáltak. Részt vettek a brit csatában, de a nagy veszteségek miatt kivonták őket a harcból, mert a német pilóták rájöttek, hogy elölről kell megtámadni őket. 1942-től. A Defiant repülőgépeket légi célok vontatására kezdték használni, kezdetben az Mk I-es változatot adaptálták ehhez, majd a Defiant Mk III-nak és Mk III-nak nevezett speciálisan adaptált változatokat kezdték gyártani. Az ilyen típusú repülőgépek gyártása 1943 februárjában fejeződött be. Műszaki adatok: Maximális sebesség: 489 km/h, emelkedési sebesség: 9 m/s, maximális mennyezet 9250 m, maximális hatótáv: 749 km, fegyverzet: fix - 4 db 7,7 mm-es géppuska a toronyban elhelyezve.
Hiba a leírásban? Jelezd számunkra
...