Winston Churchill, akit lenyűgözött a német légideszant erők által 1941-ben Krétán végrehajtott akció, az első brit légideszant egységek megalakulásához vezetett. Az első ilyen egység a The Parachute Regiment volt, az első hadműveletet pedig brit ejtőernyősök hajtották végre 1942-ben. Egy évvel korábban megalakult az 1. ejtőernyős osztály, két évvel később (1943-ban) a 6. ejtőernyős osztály. Hozzá kell tenni, hogy e két hadosztály mellett működött az 1942-ben megalakult 2. Független Ejtőernyős Brigád is. Mindkét brit ejtőernyős hadosztálynak négy-öt ejtőernyős és vitorlázó gyalogsági dandárja és támogató egysége volt, mint például a páncéltörő csapatok, a könnyű harckocsik egy alegysége vagy a mérnöki és repülõegységek. A brit ejtőernyős csapatok mind az észak-afrikai harcok (1942-1943), mind a szicíliai és dél-olaszországi partraszállás (1943), mind a normandiai harcok (1944) vagy a sikertelen Market-Garden hadművelet (1944) során harcoltak. Használták a rajnai erők (1945) és az utolsó németországi harcok során is.
A második világháború alatt a brit hadsereg összesen 43 gyalogos hadosztályt alkotott. A hadosztály állománya a háború kezdetén hozzávetőleg 13 800 tisztet és katonát számlált, 1944-ben ez a létszám megközelítőleg 18 300 főre emelkedett. Ez a jelentős létszámváltozás elsősorban a különböző típusú támogató egységek, nem pedig a gyalogosok számának növekedéséből adódik. 1944-ben a brit gyalogos hadosztály három gyalogdandárból állt, mindegyik saját főhadiszállással, egy törzsszakaszból, 3 gyalogzászlóaljból és mérnöki hadosztályból állt. Érdemes hozzátenni, hogy egyetlen gyalogzászlóaljnak körülbelül 780 tisztje és katona volt, és számos támogató egység (pl. aknavető szakasz vagy felderítő szakasz) volt. A hadosztályhoz tartozott még egy de facto tüzérdandár öt tüzérezreddel (köztük egy páncéltörő és egy AA), egy géppuskás és aknavetős zászlóalj, valamint felderítő, kommunikációs és zapper egységek. A brit gyalogoshadosztály mobilitását növelő fontos elem a teljes motorizáció volt. A brit gyalogosok elsődleges puskája a Lee Enfield No.1 vagy No.4 puska volt. Gépfegyverként többek között Sten géppisztolyokat, Bren kézi géppuskákat és Vickers géppuskákat használtak. A legszélesebb körben használt páncéltörő fegyverek a 40 és 57 mm-es 2 és 6 fontos lövegek voltak, majd később a 76 mm-es 17 fontos ágyúk is. A tábori tüzérség fő fegyverzete viszont egy nagyon sikeres tarack volt Ordnance QF 25 font.
Az 1944-es caeni csata megmaradt 1944. június 6/7. és július 19. közötti időszakban hajtották végre. A csatát német csapatok és főleg brit és kanadai egységek vívták. Feltételezik, hogy a teljes csata alatt 7 gyalogos hadosztály, 8 páncéloshadosztály és 3 nehéz harckocsizászlóalj vett részt a tengelyben. A szövetséges oldalon 3 páncéloshadosztály és 11 gyalogos hadosztály vett részt a teljes csatában. A fenti számok a csatában annak teljes időtartama alatt (1944. június-július) részt vevő egységekre vonatkoznak, így egy időben - különösen 1944. június elején - kisebb erők is részt vettek benne. A caeni csatát nem sokkal az első szövetséges csapatok normandiai partraszállása (Operation Overlord) után vívták, célja pedig a brit-kanadai oldalon ennek a fontos városnak az elfoglalása volt. A szövetségesek eredeti terve az volt, hogy 1944. június 6-án elfoglalják Caent, de ez visszafelé sült el. Másrészt a BL Montgomery parancsnoksága alatt álló brit-kanadai csapatok későbbi bekerítési kísérletei kemény és határozott ellenállásba ütköztek német részről – különösen a 12. SS Hitlerjugend hadosztálytól és a 21. páncéloshadosztálytól. 1944 júliusának elején, egy sor sikertelen bekerítési kísérlet után a szövetségesek úgy döntöttek, hogy frontális támadást indítanak Caen ellen. Jelentős légierő bevonásával a várost végül 1944. július 19-én szabadították fel a szövetségesek.