A 7,5 cm-es visszarúgás nélküli Leichtgeschütz 40 (7,5 cm LG40) egy német második világháborús fegyver, amelyet légideszant egységek (Fallschirmjäger) igényeire terveztek, de hegyi lövészek is használják. A tervezési munkálatok 1937 elején kezdődtek a Rheinmetall konszernnél, az első egységek pedig 1940-ben kapták meg a kész fegyvereket. A fegyverben kétféle rakétát használtak: nagy robbanásveszélyes és páncéltörő rakétákat. A könnyű kialakításnak köszönhetően az első LG40-ek átlagos élettartama körülbelül 300 felvétel volt. A fegyvert a Mercury hadművelet során keresztelték meg (leszállás Krétán 1941-ben), és 1942-ben német hegyi lövészek használták széles körben a Kaukázus lábánál. A fegyver a háború végéig készleten volt. Az LG40 nagyon sikeres volt, és kedvelték a katonák, mert 90%-kal könnyebb volt, mint a Pak40 fegyver, de a lövedékhez hasonló ballisztikus tulajdonságokkal rendelkezik. Műszaki adatok: hatótáv: 6800 m, kaliber: 75 mm, harci súly: 145 kg, tűzgyorsaság: 8 lövés / perc.
A Fallschirmjäger a két világháború közötti időszak és a második világháború német légideszant egységeinek gyűjtőneve. Az első ejtőernyős egységet 1936-ban szervezték meg a náci Németországban - talán az előző évi szovjet manőverek során végzett megfigyelések eredményeként. Az első ejtőernyős osztagot Herman Göring kezdeményezésére hozták létre, és a Luftwaffe-hoz osztották be. Egy évvel később (1937) az első ilyen típusú egységet a Wehrmachtnak, pontosabban a szárazföldi haderőnek rendelték alá. 1938-ban ezeket az egységeket egyesítették és kibővítették, hogy létrehozzák a 7. repülési hadosztályt Kurt Student tábornok parancsnoksága alatt. Ejtőernyős gyalogságból, vitorlázórepülőgépek szállítására kiképzett csapatokból és repülőgépekkel a csatatérre szállított gyalogságból állt. A második világháború során több Fallschirmjäger egységet hoztak létre, köztük 1943-ban a 7. repülőosztály bázisán megalakult az 1. és 2. ejtőernyős hadosztály. Az 1939-1941 közötti időszakban a német Fallschirmjägert rendeltetésszerűen használták (pl. 1940-ben a nyugat-európai harcok során), de az 1941-es krétai harcok során elszenvedett súlyos veszteségeket követően megkezdték a német ejtőernyős csapatok. elsősorban elit gyalogsági egységként használták, mely szerepkörben nagyon sikeresnek bizonyultak, kiérdemelték a "Zöld Ördögök" becenevet a szövetségesek körében.