Az AA-2 Atoll (más nevek: R-3 és R-13 / K-13) a hidegháború időszakából származó szovjet gyártású levegő-levegő irányított rakéta. A rakéta első prototípusai valószínűleg 1957-ben készültek, sorozatgyártása pedig az 1960-as évek elején indult meg. A lövedék hossza az R-13M változatban 283 cm volt, átmérője 12,7 cm. A tüzelésre kész lövedék súlya körülbelül 90 kg, míg a robbanófej súlya 11,3 kg volt. A lövés effektív hatótávja azonban nem haladta meg a 15 kilométert. Általánosan elfogadott, hogy az AA-2 Atoll rakétát a szovjet által elfogott AIM-9 Sidewinder rakéta alapján fejlesztették ki, és a munka az AIM-9 szovjet megfelelőjének megalkotásához vezetett. Végül egy igen sikeres kis hatótávolságú levegő-levegő rakéta született, amelyet - változattól függően - infravörös vagy félaktív radar vezetett. A gyártás során az AA-2 Atoll rakétának számos változata készült, köztük az R-3, R-3S, R-3R és R-13M. Az ilyen típusú rakétákat többek között a vietnami háború utolsó szakaszában (1964/1965-1975), az India-pakisztáni háborúban (1971) vagy a jom-kipur háborúban (1973) használták harcban. A rakétát széles körben exportálták a Varsói Szerződés országaiba és a harmadik világ országaiba.
Az AIM-9 Sidewinder egy modern amerikai rövid hatótávolságú levegő-levegő rakéta. Első prototípusai az 1950-es évek elején jelentek meg, és 1955/1956-ban került az Egyesült Államok fegyveres erői közé, és ma is ott maradt. Az AIM-9 Sidewinder egy 35 kilométeres hatótávolságú rakéta, amely 9,4 kg tömegű, 91 kilogramm saját tömegű robbanófejet képes szállítani.
Az AIM-9 Sidewinder az első hatékony és harcképes levegő-levegő rakétának bizonyult az amerikai hadsereg történetében. A fejlesztésért elsősorban a Raytheon volt a felelős, de a Philco és a General Electric is. Ennek a rakétának számos változata készült a sorozatgyártás során. Az egyik legfontosabb az AIM-9L volt, amelyet 1977-ben helyeztek üzembe. Követni tudta az ellenséges gépet, függetlenül attól, hogy milyen irányból indították felé (oldalról, alulról stb.). Sokkal jobb irányítórendszerekkel is rendelkezett, mint az előző verziókban. A legújabb verzió az AIM-9X, amelyet először 1999-ben teszteltek. Az AIM-9X minden időjárási körülmény között, éjjel-nappal használható, a cél előzetes "megvilágítása" nélkül is indítható. Nagyon nagy fokú manőverezhetőség és nagy elakadásállóság jellemzi. Az Egyesült Államok fegyveres erőiben a különböző verziójú AIM-9 rakétákat olyan repülőgépek és helikopterek szállították vagy szállítják, mint például: F-4 Phantom, F-15 Eagle, F-16 C / D Fighting Falcon vagy AH-64 Apache . Az AIM-9 Sidewinder rakéták használói sok más ország is volt vagy van, például: Ausztrália, Belgium, Egyiptom, Görögország, Izrael, Kuvait, Törökország és az Egyesült Királyság. Az ilyen típusú rakétákat harcban használták, többek között a vietnami háborúban (1964/1965-1975), a falklandi háborúban 1982-ben és a Sivatagi Vihar hadműveletben (1990-1991).