Az aztékok (más néven: mexikóiak) eredetileg egy törzs volt, amely 1300 körül érkezett a mai Észak-Mexikó területére, és amely viszonylag rövid idő alatt nagyon erős államot hozott létre, magas civilizációs és kulturális fejlettséggel. Érdemes hozzátenni, hogy egyes kutatók ma az aztékokat "indiai nemzetnek” nevezik. Az azték állam fővárosát Tenochtitlannak hívták, államukat - ha európai neveket használtak rá - a Tenochtitlannak alárendelt sok indián törzs viszonylag laza konföderációjának nevezhetnénk. Az azték kultúrában a háború óriási szerepet játszott. Nemcsak rablás vagy hódítás céljából vezették, hanem foglyok elfogására is, akiket később feláldoztak az isteneknek. Azt is feltételezték, hogy az azték uralkodónak mindig tehetségesnek és a lehető legjobb parancsnoknak kell lennie. Feltételezhető, hogy az azték fegyveres erők két részre oszlottak: calpolli és calpoleque. Azt is érdemes hozzátenni, hogy az azték társadalmi elithez tartozó férfiak a "katonai társaságok" (néha rendeknek is nevezik) tagjai voltak, amelyek egyfajta hadseregelitet alkottak, és harcosaik nagyon jól képzettek és nagyon magas morállal rendelkeztek. Voltak köztük harcos-jaguárnak vagy lengyelül harcos-sasnak nevezett katonák is. Az azték harcos védelmi fegyverzete viszonylag gyenge volt - főként fából és bőrből készült sisakból és pajzsból, valamint gyakran madártollból állt. A páncélt elsősorban a tagok viselték "Katonai társaságok". A jaguár vadászgép esetében a páncél ennek a vadmacskának a speciálisan előkészített bőre volt. Támadó fegyverként lándzsát, gerelyt, de leginkább különféle közelharci fegyvereket használtak – leginkább macuahuitl , ami egyfajta rövid kard, obszidián pengével. Érdemes hozzátenni, hogy az aztékok az ún virágháborúk (xochiyaoyotl, ang. Flower War), vagy korlátozott hatótávolságú háborúk, előre meghatározott helyen és időben, és mindkét fél erői, amelyek elsősorban az isteneknek való áldozatok miatti foglyok elfogására irányultak.