Zuikaku (Japanese Crane Bringing Happiness) was a Japanese aircraft carrier, the keel of which was laid in 1938, launched in November 1939, and commissioned in the Imperial Japanese Navy in September 1941. The ship was 257 meters long, 26 meters wide, and had a full displacement of 32,000 tons. The maximum speed of the aircraft carrier Zuikaku was around 34 knots, and its main armament was 84 on-board planes.
Zuikaku - along with its twin ship Shokaku - was approved for construction as part of the "Zero 3" and "Zero 4 fleet expansion plans", which envisaged a significant enhancement of the offensive potential of the Japanese Navy. At the same time, the focus was primarily on the maximum speed of the new aircraft carrier and its strike force, while the armor - especially the flight deck - was treated secondarily, which negatively distinguished all Japanese carriers from the initial period of World War II from their counterparts in the British fleet. In World War II, Zuikaku took part in the attack on Pearl Harbor in December 1941. In January 1942, the deck planes from this turn participated in the attack on Rabaul, and a few months later fought in the Battle of the Coral Sea. In the meantime, he was withdrawn to a ship repair yard, which prevented him from taking part in the Battle of Midway (June 1942). In 1942, Zuikaku also fought in the Battle of the Santa Cruz Islands where he was instrumental in the sinking of the American aircraft carrier USS Hornet. The Zuikaku was sunk by American on-board planes in October 1944 during the Battle of Leyte.
A Hyuga egy japán csatahajó volt, amelyet 1915-ben fektettek a gerinc alá, 1917 januárjában bocsátották vízre, és 1918 áprilisában helyezték hadrendbe a Japán Birodalmi Haditengerészetnél. A hajó 219 méter hosszú, 33,8 méter széles, teljes vízkiszorítása 38 800 tonna volt. A Hyuga csatahajó maximális sebessége 21-23 csomó körül mozgott, fejlesztések után pedig elérte a 25 csomót. A fő fegyverzet a kilövéskor 12 db 356 mm-es löveg volt hat toronyban, egyenként két lövegben, a kiegészítő fegyverzet pedig főként 20 db 140 mm-es lövegből állt.
A Hyuga volt a második és egyben utolsó Ise-osztályú csatahajó. Az I. világháború alatt jelentősebb korszerűsítésen nem esett át, 1926-1928-ban és 1934-1936-ban viszont jelentős átépítésen esett át. Először is jelentősen megerősítették a páncélzatot, hozzáadták a hidroplánok katapultjait és a légvédelmi tüzérséget. Az egész edzőtermet is modernizálták. Ennek ellenére a Hyuga a második világháború kezdetén teljesen különbözött a többi japán vagy amerikai csatahajótól, és meglehetősen elavultnak számított. Ezért amikor Japán 4 repülőgép-hordozót veszített a midwayi csatában, úgy döntöttek, hogy a Huygát hibrid csatahajó-hordozó hajóvá alakítják át. Az újjáépítés 1943 májusától októberéig tartott, de kiderült, hogy teljesen téves ötlet volt! Az újjáépítés után Hyuga a Leyte-i csatában harcolt. 1945 júliusában a kurei bázison súlyosan megsérült az amerikai fedélzeti repülőgépek támadása következtében. A legénység úgy döntött, hogy önelsüllyeszti a hajót. A háború után a Hyugát 1947-ben leselejtezték.
Az Ise egy japán csatahajó volt, amelyet 1915-ben a gerinc alá fektettek, 1916 novemberében bocsátották vízre, és 1917 decemberében helyezték hadrendbe a japán birodalmi haditengerészetnél. A hajó 219 méter hosszú, 33,8 méter széles, teljes vízkiszorítása 38 800 tonna volt. Az Ise csatahajó maximális sebessége 21-23 csomó körül volt. A fő fegyverzet a kilövéskor 12 db 356 mm-es löveg volt hat toronyban, egyenként két lövegben, a kiegészítő fegyverzet pedig főként 16 db 140 mm-es lövegből állt.
Az Ise volt az első csatahajó az azonos nevű típusból, azaz Ise-ből. Az I. világháború alatt nem esett át jelentősebb korszerűsítésnek, míg 1921-1928-ban és 1934-1937-ben jelentős átépítésen esett át. Először is jelentősen megerősítették a páncélzatot, hozzáadták a hidroplánok katapultjait és a légvédelmi tüzérséget. Az egész edzőtermet is modernizálták. 1942 szeptemberétől az Ise egy újabb modernizáción esett át, ami hibridté tette: csatahajó-repülőgép-hordozó. A repülőgépek leszálló fedélzetének kialakítása érdekében két hátsó ágyútornyot leszereltek. Az ötlet azonban teljesen sikertelennek bizonyult, és az Ise csatahajóként elveszett, anélkül, hogy valódi repülőgép-hordozóvá vált volna. A második világháború alatt Ise 1942 májusában az Aleut-szigetek területén harcolt, októberben pedig részt vett a Leyte-i csatában, ahol megsérült. 1945 februárjában ismét megsérült a kurei bázison az amerikai fedélzeti repülőgépek támadása következtében. 1946-ban a hajót leselejtezték.