A százéves háború egy 1337-1453 közötti fegyveres konfliktus Franciaország és Anglia között. Itt hozzá kell tenni, hogy számos fegyverszünet és béke szakította meg, de csak 1453-ban ért véget. A konfliktus kezdetétől fogva az íjászok, felfegyverkezve az ún Angol hosszú íjak. Érdemes hozzátenni, hogy az angol hadsereg a 13-14. századi walesi harcok során lépett először kapcsolatba ezzel a fegyverrel, és viszonylag gyorsan adaptálták is. A hosszú íjak már az 1346-os crecy-i csata idején különösen hatékonyak voltak. Az irodalomban még az a kifejezés is megtalálható, hogy "a hosszú íj diadala”. A fentieket figyelembe véve nem meglepő, hogy a későbbi franciaországi expedíciók során az angol hadsereg íjászok 60-80%-át tették ki! Becslések szerint az agincourti csata során az angol haderő mindössze 80%-át tették ki. Az íjászok mellett azonban az angol gyalogos csapatok fontos elemét képezték a nagyon tág értelemben vett fegyveresek katonák is. Közülük főleg lándzsás, lándzsás, lándzsával, alabárddal vagy csukával felfegyverzett pikánsokat említhetünk. Védőfegyverként leggyakrabban egyszerű sisakot és láncot vagy páncélt használtak, mint a brigantin. Általában azt kell feltételezni, hogy az egész százéves háború alatt (talán annak utolsó szakaszáig) a brit gyalogság nagyobb harcértékkel bírt, mint francia megfelelője.
A százéves háború egy 1337-1453 közötti fegyveres konfliktus Franciaország és Anglia között. Itt hozzá kell tenni, hogy számos fegyverszünet és béke szakította meg, de csak 1453-ban ért véget. Az angol lovagság nagymértékben és tulajdonképpen kezdettől fogva támogatta ezt a fegyveres konfliktust, meglátva benne vagyoni helyzetének jelentős javulását fosztogatással és kifosztással, de Franciaország megszállt területein a földadományokat is. Ez a "társadalmi kondicionálás” különböztette meg a százéves háborút II. Henrik Plantagenet Franciaország ellen a 12. században tett lépéseitől. Ráadásul az angol lovagság sokkal fegyelmezettebb és büntetőbb volt, mint francia ellenfelei a 14-15. Gyakran egy része sietős volt – például a crecy-i csata (1346) vagy az agincourti csata (1415). Abban az időben az angol gyalogos csapatok ezt az elemét, amelyet fegyvereseknek neveztek, hajtotta. A százéves háború alatt az angol lovag gyakran (főleg a 15. században) tányérpáncélban, de láncpostában is szállt be a harcba ennek a páncélzatnak számos elemével. Sokkal ritkábban használta a brigantint, amelyet a "rosszabb" születésűeknek szántak. A pajzson kívül különféle típusú sisakokat is használt - pl. bascinet ) vagy salátát (bár ez csak a háború végén volt). Természetesen a legrangosabb fegyver az egykezes kard volt, de az angol lovagok széles körben használtak különféle tompa fegyvereket, lóharc esetén pedig lándzsát is.