A német birodalmi hadsereg tisztikarát az I. világháború kitörésének előestéjén Európában az egyik legjobban képzettnek tartották, és nagyon magas fokú szakmai felkészültséggel jellemezték. A porosz hadsereg 1866-os és 1870-1871-es nagy sikerei még mindig emlékezetesek voltak. Érdemes hozzátenni, hogy e győzelmek emléke negatív hatással volt a német tisztikar gondolkodására, amely gyakran túlságosan konzervatív volt. Elméletileg a német hadsereg élén II. Vilmos Hohenzollern császár állt, de valójában a teljes fegyveres erőt a Nagy Vezérkar (Ger. Großer Generalstab), akinek a feje 1914 augusztusában Helmut von Moltke volt az ifjabb. A vezérkar főnökeinek szerepe a 19. és 20. század fordulóján a német politikai életben jelentős volt, és messze meghaladta orosz vagy francia társaikat. Hozzá kell tenni, hogy a Nagy Háború kezdetén a német tisztikar támadó doktrínával volt átitatva, és arra törekedett, hogy a háborút mielőbb a maga javára rendezze. A háború elején megvalósult terv a módosított Schlieffen-terv volt, amely a nyugati fronton az erők koncentrálását és a francia hadsereg mielőbbi legyőzését, majd (kb. 40-50 napos működés után) áthelyezését követelte. őket keletre, Oroszország ellen. A terv azonban teljesen kudarcot vallott, a német tiszteknek alkalmazkodniuk kellett a nyugati fronton zajló helyzetháború körülményeihez.
Az első világháború kezdetén, 1914 augusztusában a birodalmi Németország hadseregét tartották a legjobbnak és leghatékonyabbnak az öreg kontinensen. Ez a meggyőződés főként az 1866-os Ausztriával és az 1870-1871-es Franciaországgal vívott háborúk során aratott győzelmek hírnevéből fakadt. Emellett a porosz, majd a német hadseregben akkoriban alkalmazott sok szervezeti megoldást (pl. stratégiai vasútvonalak vagy mozgósítási technikák) más európai országokban is lemásoltak. Érdemes megemlíteni, hogy a német tereporvosi szolgáltatások is viszonylag magas színvonalra kerültek. A háború elején ő volt a felettesük Otto von Schjerning tábornok, aki - amit érdemes hozzátenni - képzett katonaorvos volt. Az egyes német hadseregek főhadiszállásán felváltva volt Armme-Arzt, vagyis egy magas rangú tiszt, aki a hadsereg és a honvédszolgálatok hadműveleti területén az egészségügyi szolgálat teljes működéséért felelt. 1914-ben a német hadsereg minden alakulatában 12 tábori kórház és 3 egészségügyi társaság (németül: Sanitätskompanien) működött, 1915-ben azonban a tábori kórházak számát hadtestenként 6-ra csökkentették, míg egy részük hadosztálynak volt alárendelve. 1914-ben minden részleghez két "feszítő” századot rendeltek, 1915-ben ez a szám egyre csökkent, de 1916/1917 fordulóján ismét kettőre emelkedett. Érdemes hozzátenni, hogy egyetlen ezred szintjén egy vezető tisztiorvos felelt az egészségügyi szolgálatért, zászlóalj szintjén pedig két fiatal tisztiorvos. Ezek a tisztek zászlóalj szinten 4-5 altisztet és 16 "hordágyat” is beosztottak. A lövészárokháború idején (1915 elejétől) minden társaságnak rendszerint volt egy elsősegélynyújtó pontja a színfalak mögött. A felettes egység azonban az ún ezred egészségügyi ellátó pontja (német Truppenverbandplatz). Becslések szerint az 1914 nyarától 1918 nyaráig tartó időszakban a német egészségügyi szolgálatok mintegy 27 millió sebesültet, sérültet és beteget láttak el. Ennek a számnak 95%-a visszatért az aktív szolgálatba, és mindössze 2%-uk halt meg kórházakban vagy egészségügyi segélypontokon.