A második világháború kitörése előtti német gyalogság szervezetének és taktikájának alakítására döntő befolyást gyakoroltak egyrészt az előző világháború tapasztalatai, de az 1920-as, 1930-as években született elméleti munkák is, amelyek gyakran hangsúlyozta, hogy a német gyalogságot támadó háború eszközeként kell felfogni. Ez a német gyaloghadosztály felszerelését és szervezetét egyaránt érintette, amely az 1939. szeptemberi hadjárat során 3 gyalogezredből állt, amelyek mindegyike 3 gyalogzászlóaljra, egy tüzérszázadra és egy páncéltörő századra oszlott. Ezenkívül számos támogató egység működött, köztük: egy tüzérezred 4 tüzérszázaddal (köztük egy nehéz), egy páncéltörő zászlóalj, egy szapper zászlóalj és egy kommunikációs zászlóalj. Összesen az ún. gyaloghadosztály. Az első mozgósítási hullámban megközelítőleg 17 700 fő volt, jelentős tüzérségi komponenssel, de géppuskákkal is bőven volt felszerelve. Korszerű és hatékony - akkoriban - kommunikációs és irányítási eszközeivel is rendelkezett. A háború során a gyalogsági hadosztályok átalakultak - 1943-ban néhányuk páncélgránátos hadosztályokká alakult. 1943-tól azonban a "hagyományos" gyalogság standard hadosztálya kb. 12 500 főből állt (és nem kb. 17 700 főből, mint 1939-ben), és tüzérségi komponensét - különösen nehéztüzérségét - is csökkentették benne, míg az anti- A harckocsi elleni védekezés jelentősen javult. Feltételezik, hogy a teljes második világháború alatt körülbelül 350 gyalogos hadosztály szolgált a Wehrmachtban.
A második világháború idején (1939-1945) a német hadsereg igyekezett a lehető legnagyobb szerepet tulajdonítani sebesült katonái egészségügyi ellátásának, valamilyen módon folytatva a Nagy Háború hagyományait. Például egy német gyalogos hadosztályban két orvosi társaság (néha motorizált), két mentőszakasz (motorizált) és egy tábori kórház működött. A gépesített gyalogos hadosztály egészségügyi ellátása megegyezett a gyalogos hadosztályéval, de a mentőszakaszok számát háromra emelték. Érdekes módon a páncéloshadosztálynak 2 egészségügyi társasága és 3 mentőszakasza volt - ezek teljesen motorizáltak és leggyakrabban páncélozott járműveket használtak. Komolyabb seb esetén egy német katonát evakuáltak például egy zászlóalj egészségügyi ellátó pontjára (németül: Verwundetennetz), az ún. mentőállomás (német Wagenhatleplatz), terepi orvosi ellátási pont (német Hauptverbandplatz) vagy hadosztály tábori kórház (német Feldlazaret). Hozzá kell tenni, hogy míg Verwundetennetzben elsősorban a fejlettebb elsősegélynyújtást végezték, addig a Hauptverbandplatzon már előrehaladottabb műtéteket vagy vérátömlesztést lehetett végezni. Súlyos sérültek esetében igyekeztek stabilizálni őket, mielőtt Feldlazaretre szállították őket. Azt is érdemes hozzátenni, hogy a német fegyveres erők minden katonája rendelkezett személyes öltözékkel.