Az első félkatonai egység, amelynek nevében szerepel az SS (németül Schutz Staffel) rövidítés, a Harmadik Birodalom diktátorának, Leibstandarte Adolf Hitlernek a személyes védelme volt, amelyet hivatalosan 1933-ban hoztak létre. 1934-től az SS független alakulat volt Heinrich Himmler vezetésével. Idővel további SS-egységek alakultak, köztük az SS-Totenkopfverbände és az SS-Verfügungstruppe. Érdemes hozzátenni, hogy ez utóbbit a hagyományos Wehrmacht gyalogos egységekhez hasonlóan képezték ki. Viszonylag kis léptékben az SS-egységeket a lengyelországi harcok során 1939-ben és a francia hadjáratban 1940-ben használták a harcban. A kezdetektől fogva a fronton harcolni szándékozott első egységeket 1940 közepén hozták létre, így a Waffen SS nevet kapták. Kezdetben önkéntes alapon vették fel őket, nem németek körében is, de idővel elkezdődött a kötelező toborzás. A Waffen-SS-en belül számos különböző harci értékű hadosztály alakult. Mindazonáltal néhány közülük (pl. az 1. SS LAH páncéloshadosztály, a 2. SS Das Reich páncéloshadosztály vagy a 12. SS Hitlerjugend páncéloshadosztály) elit egységnek tekinthető, nagyon magas harcértékkel, és gyakran az elérhető legjobb felszereléssel vannak felszerelve. Nemcsak a keleti fronton (1941-1945) mutatták be jelentős előnyeiket, különösen az 1943-as harkovi csatákban, hanem az 1944-es franciaországi csatákban is. Egy másik dolog, hogy ezen egységek parancsnoki állományának minősége sok esetben vitatható volt, és sok Waffen-SS katona követett el háborús bűnöket a II.
A német hadseregnek az I. világháború időszakából (1916-1918) volt tapasztalata az ellenséges páncélozott járművek elleni harcban. A versailles-i békeszerződés 1919-es aláírása után a páncéltörő fegyverek fejlesztése akadályba ütközött, de 1928-ban a fegyvert tömeggyártásba kezdték. 3,7 cm PaK 36 amely akkoriban a világ egyik legmodernebb páncéltörő lövege volt. Idővel azonban, különösen az 1930-as években és a saját páncélozott fegyverek kifejlesztésével, a páncéltörő fegyverek problémája a német hadseregben inkább másodlagos jelentőséggel kezelték. Ennek eredményeként a német hadsereg belépett a második világháborúba, még mindig a P aK 36 kaliber 37 mm, ami teljesen elégtelennek bizonyult a francia Char B1 Bis vagy a szovjet T-34 és KW-1 ellen. Sőt, a keleti fronton folytatott harcok fejlődésével egyre sürgetőbbé vált a szovjet páncélozott fegyverek megsemmisítésének problémája, ami új 50 és 75 mm-es páncéltörő ágyúk bevezetéséhez vezetett. 1943-tól egyre nagyobb méretben vezették be a Panzerfaust visszacsapó puskákat, melyeket saját gyalogsági egységeik lehető legnagyobb mértékű telítésére használtak. Például 1943-ban a német gyalogos hadosztálynak 108 visszarúgás nélküli lövege és 35 vontatott és önjáró páncéltörő ágyúja volt.