A német birodalmi hadsereg tisztikarát az I. világháború kitörésének előestéjén Európában az egyik legjobban képzettnek tartották, és nagyon magas fokú szakmai felkészültséggel jellemezték. A porosz hadsereg 1866-os és 1870-1871-es nagy sikerei még mindig emlékezetesek voltak. Érdemes hozzátenni, hogy e győzelmek emléke negatív hatással volt a német tisztikar gondolkodására, amely gyakran túlságosan konzervatív volt. Elméletileg a német hadsereg élén II. Vilmos Hohenzollern császár állt, de valójában a teljes fegyveres erőt a Nagy Vezérkar (Ger. Großer Generalstab), akinek a feje 1914 augusztusában Helmut von Moltke volt az ifjabb. A vezérkar főnökeinek szerepe a 19. és 20. század fordulóján a német politikai életben jelentős volt, és messze meghaladta orosz vagy francia társaikat. Hozzá kell tenni, hogy a Nagy Háború kezdetén a német tisztikar támadó doktrínával volt átitatva, és arra törekedett, hogy a háborút mielőbb a maga javára rendezze. A háború elején megvalósult terv a módosított Schlieffen-terv volt, amely a nyugati fronton az erők koncentrálását és a francia hadsereg mielőbbi legyőzését, majd (kb. 40-50 napos működés után) áthelyezését követelte. őket keletre, Oroszország ellen. A terv azonban teljesen kudarcot vallott, a német tiszteknek alkalmazkodniuk kellett a nyugati fronton zajló helyzetháború körülményeihez.
Az első világháború kezdetén, 1914 augusztusában a birodalmi Németország hadseregét tartották a legjobbnak és leghatékonyabbnak az öreg kontinensen. Ez a meggyőződés főként az 1866-os Ausztriával és az 1870-1871-es Franciaországgal vívott háborúk során aratott győzelmek hírnevéből fakadt. Emellett a porosz, majd a német hadseregben akkoriban alkalmazott sok szervezeti megoldást (pl. stratégiai vasútvonalak vagy mozgósítási technikák) más európai országokban is lemásoltak. A francia és az orosz hadsereghez hasonlóan 1914-ben a német hadseregben is a legtöbb fegyveres erő gyalogság volt. A német gyalogos akkoriban a sikeres 7,92 mm-es Mauser Gewehr 98-as puskával volt a fő fegyverzete, a fején pedig a híres csákányhaubot viselte - oly kíméletlenül a német militarizmus szimbólumaként használt az antant-országok karikatúrájában. Hozzá kell tenni, hogy a német gyalogsági egyenruha sokkal kevésbé volt színes, mint francia megfelelője. A Nagy Háború kitörésekor a német hadtest a főhadiszállásból, 2 gyalogos hadosztályból, nehéztüzér századból (16 db 150 mm-es tarack), hírközlő zászlóaljból, keresőlámpás századból és légitársaságból állt. A gyalogos hadosztály viszont két dandárból állt, mindegyik két gyalogezredből. Ezzel szemben egyetlen gyalogezred 3 zászlóaljból és egy géppuskás század 6 nehézgéppuskából állt. Hozzá kell tenni, hogy a gyalogos hadosztályt egy 72 ágyúból álló tüzérdandár támogatta. Természetesen az első világháború során a német gyalogság nagy horderejű változásokon ment keresztül. Mindenekelőtt egy acélsisakot (németül Stahlhelm) vezettek be a fegyverzetbe, amely kisebb változtatásokkal a német fegyveres erőknél megmaradt a… II. világháború végéig! A kézigránátokat, gázálarcokat és könnyű géppuskákat (németül: leichte Maschinengewehr - rövidítve lMG) is széles körben kezdték használni. Olyan ágak is megjelentek, mint a Stosstruppen.