A Shimushu egy japán kísérőromboló (fregatt) gerinc volt, amelyet 1938 novemberében fektettek le, 1939 decemberében bocsátottak vízre, és 1940 júniusában helyezték üzembe a japán birodalmi haditengerészetnél. A hajó teljes hossza a vízre bocsátáskor kb. 78 m, szélessége 9,1 m, tényleges vízkiszorítása 880 tonna. A maximális sebesség 19,5-20 csomó volt. A főfegyverzet 3 darab 120 mm-es löveg volt, a másodlagos fegyverzet pedig többek között 25 mm-es légelhárító ágyúból és 6 mélységi töltet kilövőből állt. Hangsúlyozni kell, hogy a csendes-óceáni háború során a légvédelmi fegyvereket módszeresen bővítették.
A Shimushu volt az első az azonos nevű (azaz Shimushu) osztályba tartozó négy hajó közül. Az ilyen típusú egységeket a japán flotta kaibokánnak minősítette, és az 1930-as Londoni Szerződés haditengerészeti fegyverzetre vonatkozó rendelkezéseinek megkerülésére tett kísérletet. A tervezés során a hangsúly a lehető legegyszerűbb felépítésű, egyszerű hajóosztály kialakításán volt, amely elsősorban járőri és kísérési feladatokat lát el, a Csendes-óceán északi részének vizein is. Végül azonban létrejött egy olyan hajóosztály, amely nem alkalmas gyors és tömeges építkezésre, megfelelő tartalék létesítményeket igényel a hajógyártól, de sikeres, erősen felfegyverzett és jó tengeri képességekkel rendelkezik. A Shimushu kísérőromboló harci útvonalát a második világháború alatt főként a Csendes-óceán déli részén található konvojok takarása és a nagy tengeri csatákban való részvétel hiánya jellemezte. A hajó szerencsére túlélte Japán 1945. szeptember 2-i kapitulációját, majd két évvel később hadifogságként átadta a Szovjetuniónak, amelynek flottájában 1959-ig szolgált!