Az LCVP (teljes angol neve: Landing Craft, Vehicle, Personnel) egy amerikai leszállóhajó a második világháborúból és a háború utáni időszakból. Az ilyen típusú uszályokat 1942-1945 között építették hatalmas méretekben. Becslések szerint akkoriban több mint 23 000 ilyen típusú bárka épült. Az LCVP teljes hossza 11,5 méter, szélessége 3,3 méter volt. Az üres bárka körülbelül 8,2 tonnát nyomott, a maximális sebesség pedig nem haladta meg a 11-12 csomót. Leggyakrabban a fedélzeti fegyverzet két 7,62 mm-es Browning géppuskából állt. Az LCVP-t Andrew Higgins amerikai vállalkozó és kivitelező tervezte a vizes élőhelyeken, mocsarakban és mocsarakban való működésre tervezett egységek alapján. Nagyon gyakran a tervező nevéből adódóan "Higgins hajójának" hívják. Ennek a hajónak az első példányai, amelyeket az 1930-as évek végén tesztelt az Egyesült Államok tengerészgyalogsága, nem volt kirakodó rámpa az orrrészben. Ezt a hátrányt azonban viszonylag hamar kiküszöbölték, és végül az említett rámpa az egész bárka szélessége volt. Érdemes hozzátenni, hogy az LCVP-k olcsók voltak és tömeggyártásra is adaptálták – elég, ha csak annyit mondunk, hogy sok elemük rétegelt lemezből készült! Enyhe huzat is volt, ami lehetővé tette számukra, hogy közvetlenül a parton szálljanak le. Egyetlen LCVP bárka 36 katonát tudott szállítani teljes felszereléssel.Az ilyen típusú uszályokat a szövetségesek széles körben használták olyan műveletekben, mint az észak-afrikai (1942), a szicíliai (1943) és a normandiai tengerpartokon (1943).1944. Sikeresen alkalmazták a Távol-Keleten a guadalcanali csatákban (1942-1943) vagy az Iwo-Jima és Okinawa szigeteken történő partraszálláskor (1945).
Az LCVP (Landing Craft Vehicle Personnel) típusú uszályokat Andrew Higgins amerikai tervező tervezte az Operation Overlord számára. Teljesen rétegelt lemezből készültek, és 36 katona vagy egy könnyű jármű, például egy dzsip befogadására alkalmasak voltak. Ezeknek a hordozóknak a sebessége elérte a 17 km/h-t, 3 fős legénységük volt, 2 db 12,7 mm-es kaliberű géppuskával voltak felfegyverkezve, és a leszállást az első rámpa elhagyása után hajtották végre. Körülbelül 20 000 ilyen típusú bárkát gyártottak.
Already after the first experiences of fighting in North Africa at the turn of 1942-1943, the US Army changed the position of the American infantry division. From 1943 onwards, each infantry division had three full-time infantry regiments, in turn composed of three infantry battalions. In addition, the infantry regiment also included other units, for example: an anti-tank company, an artillery company or a staff company. In total, the US Army's infantry regiment numbered approximately 3,100 soldiers. It should also be remembered that the division also included a strong artillery component consisting of four artillery battalions - 3 light and 1 medium, most often armed with 105 and 155 mm howitzers. There was also, among others, an engineering battalion, a repair company, a reconnaissance unit and a Military Police platoon. In total, the US Infantry Division numbered approximately 14,200 people from 1943. It quite clearly dominated the artillery over the German division and had much better and - above all - fully motorized means of transport, which made it a highly mobile tactical formation. It also had much richer "individual" anti-tank weapons in the form of a large number of bazooka launchers, of which there were over 500 in the entire division.