Az M1 Abrams egy modern, 3. generációs amerikai fő harckocsi. A jármű első prototípusait az 1970-es években készítették el, az 1979-ben megkezdett sorozatgyártás pedig a mai napig tart. A mai napig (2018) körülbelül 10500 ilyen típusú harckocsit gyártottak. Az M1 Abrams turbótengelyes (turbinás) motorral működik Avco Lycoming AGT-1500C 1500 LE. A járművet az M1-es változatban 105 mm-es M68A1 harckocsiágyúval, az M1A1-es és újabb verziókban pedig egy 120 mm-es M256-os harckocsiágyúval szerelték fel. A kiegészítő fegyverzet 1 db 12,7 mm-es géppuska és 2 db 7,62 mm-es M240-es géppuska.
Az M1 Abrams az általa bejelentett új fő harckocsi iránti igényre válaszul készült Az amerikai hadsereg már a huszadik század 60-as éveiben. Az új jármű a Patton család harckocsijait (M47-M48-M60) váltotta fel az amerikai hadseregben. Az MBT-70 projektben kezdetben német cégekkel indult az együttműködés. Néhány év elteltével azonban az együttműködés megszűnt, és a további munka csak az amerikai cégekre irányult, különösen a Chrysler Defense konszernnél. A nagyon hosszú, közel 15 évig tartó elemző, tanulmányi és kísérleti munka ellenére az 1980-as évek elején vezették be a vonalba. M1 Abrams Kiderült, hogy ez egy szinte forradalmi szerkezet, és messze felülmúlja az akkori szovjeteket. M1 Abrams Elsősorban az 1979 előtt példátlan, az ebbe az osztályba tartozó tankokban tapasztalt mobilitás és manőverezhetőség jellemzi, köszönhetően az erőteljes 1500 LE-s motor használatának. A másik dolog az volt, hogy a turbinás motor választása sikertelennek bizonyult, mert nagyon gondos karbantartást igényel, és hajlamos meggyulladni. M1 Abrams nagyon jó páncélzattal is rendelkezik, kompozitokat és SKO-t (tűzvezető rendszer) használ. Az M1A1 változatban egy remek 120 mm-es fegyverrel is felvértezték. A sorozatgyártás során a harckocsinak több változata is készült M1 Abrams. Az első jelentős fejlesztések az M1A1 változaton történtek, melynek gyártását 1985-ben kezdték meg - főként a 105 mm-es löveg helyett sokkal hatékonyabb, 120-as kaliberű ágyúval. 1992-ben lépett be a sorba az M1A2-es változat, a korábbi verzióknál jóval gazdagabb elektronikai felszereléssel és szegényített uránt használó páncélzattal. Aztán jött az M1A2 SEP verzió még tökéletesebb páncélzattal. Az Abrams harckocsi utolsó fejlesztési verziói az M1A2 SEPv2 és M1A2 SEPv3 változatok, amelyek fejlett információcserét, harctéri irányítást, tűzvezérlő rendszereket és továbbfejlesztett másodlagos fegyvervezérlő rendszereket tartalmaznak. Az M1 Abrams tankot számos országba exportálták, többek között Szaúd-Arábiába, Ausztráliába, Egyiptomba és Kuvaitba. Az ilyen típusú járművek több hadműveletben is részt vettek, ezek közül a legfontosabbak az 1990-1991-es Öböl-háború és a 2003-as iraki háború voltak.
Második Perzsa-öböl háború 2003-as Irak inváziója ) hivatalosan 2003. március 19-én indult, és hivatalosan George W. Bush Jr. amerikai elnök 2003. május 1-jei beszédével ért véget. Érdemes azonban emlékezni arra, hogy az amerikai csapatok és az őket támogató országok hivatalosan 2011-ig Irakban maradtak. A konfliktus fő oka az volt, hogy az Egyesült Államok meg akarta semmisíteni az állítólagosan Irak tulajdonában lévő tömegpusztító fegyvereket, és az ország állítólagos szponzorálása a nemzetközi terrorizmussal szemben – ez a szlogen különösen népszerű és fontos volt az amerikai állampolgár számára a szeptember 11-i tragikus támadás után. , 2001. A barikád egyik oldalán a háború során a több ország (köztük Lengyelország), de főleg az Egyesült Államok haderőiből álló Irak-ellenes koalíció csapatai álltak, amelyek a 2003. március-április időszakban. összesen kb. 200.000. Idővel ezeknek az erőknek a száma megváltozott. Ellenfelük a 350-380 ezer katonára becsült iraki erők voltak. Paradox módon tehát az iraki erők létszámbeli előnyben voltak, de a hadművészet más szintjein egyértelműen alulmaradtak a koalíciós erőkkel szemben. Az első Öböl-háborúval ellentétben a koalíciós erők parancsnoksága úgy döntött, hogy egyidejűleg nagyon intenzív hadműveleteket hajt végre szárazföldön és levegőben, elsősorban saját erői technológiai fejlődésére, a meglepetésre és a cselekvés gyorsaságára összpontosítva. A hadművelet fő célja Bagdad elfoglalása volt a koalíciós csapatok Irak mélyére tartó erőszakos rajtaütése eredményeként. Hozzá kell tenni, hogy a háború e rendkívül mozgalmas szakaszában a koalíciós csapatok megkerülték a nagyobb városokat, kivételt képezve Bászra fontos városaival. A támadás kezdetétől számított 21 napon belül a koalíció csapatai elérték Bagdadot, és 2003. április 9-én Irak fővárosa hivatalosan is a koalíciós erők kezébe került. A háborút pusztán katonai szempontból tekintve a koalíciós csapatok teljes sikerével, nagyon gyorsan és minimális veszteségekkel ért véget. Politikai szempontból azonban vitatható győzelemnek bizonyult, sőt, amerikai csapatokat vont be hosszú távú stabilizációs tevékenységbe Irakban, amelynek költsége - mind emberi, mind gazdaságilag - valószínűleg meghaladta a a 2003. március-április művelet.