A Nudelman N-37 egy szovjet 37 mm-es légfegyver a hidegháború időszakából. A fegyvert 1946-ban állították szolgálatba, gyártása 1946-tól az 1960-as évek elejéig tartott. A fegyver össztömege kb.100 kilogramm, ennek az ágyúnak a teljes hossza (N-37D változatban) akár 2,46 méter. Az N-37 ágyú elméleti tűzsebessége 400 lövés percenként, a golyó kezdeti sebessége pedig kb. 690 m/s. Az N-37 tervezési munkái a második világháború idején kezdődtek, első prototípusait 1945-ben tesztelték. Ez az ágyú az NS-37 ágyú egyfajta modernizálása volt, amelyben a fő cél a tömeg csökkentése volt, a fegyver ballisztikai paramétereinek lehető legkisebb csökkentésével. Kezdettől fogva azt is feltételezték, hogy a fegyvereket sugárhajtású vadászrepülőgépekre fogják felszerelni, amelyek fő célja az amerikai stratégiai bombázók elfogása lesz. A gyártás során ennek a fegyvernek több változata készült, köztük az N-37 (alapváltozat), az N-37D (orrfékes változat a csövön) vagy az N-37L (hosszabbított csövű változat) . Az N-37 ágyút különféle változatokban olyan repülőgépekre szerelték fel, mint a MiG-9, MiG-15 vagy MiG-17.
A Nudelman-Suranow NS-23 egy szovjet 23 mm-es automata légfegyver a hidegháború időszakából. A fegyvert 1944-1949-ben gyártották, és a második világháború alatt állították szolgálatba, de nagyobb léptékben - csak 1945 után. A teljes tömege körülbelül 37 kilogramm volt, ennek az ágyúnak a csöve hossza 1,45 méter. Az NS-23 ágyú elméleti tűzsebessége 550 lövés/perc volt, a rakéta kezdeti sebessége pedig elérte a 690 m/s körüli értéket. Az NS-23 ágyút AE Nudelman és A. Suranov fejlesztette ki a szovjet légierő igényeire, amely a második világháborúból származó WJa-23 ágyú utódját (mellesleg 23 mm-es kaliberűt) kívánta megszerezni. Az új fegyvert elődjéhez képest kisebbre szabták, súlyát csökkentették, visszarúgását pedig jelentősen csökkentették. Hasonló tűzgyorsaságot is fenntartottak, de mindez a lövedék kezdeti sebességének csökkenése árán történt. Az NS-23 két fő változata készült: az NS-23KM repülőgépszárnyakba való beépítésre és az NS-23S szinkronizálóval, amelyet a törzsbe történő beszerelésre és a forgó propeller célponton keresztül történő tüzelésre szántak. A fegyvert olyan repülőgépekre szerelték fel, mint az Il-10, La-7, La-9, de a MiG-9, MiG-15 vagy Ił-28 is. Az 1940-es és 1950-es évek fordulóján az NS-23 ágyút a megnövelt tűzgyorsaságú NR-23 ágyú váltotta fel.