A gallok valójában a kelták egyik ága, akik Közép- és Nyugat-Európa területein (főleg Belgiumban, Franciaországban és Svájcban, de Észak-Olaszországban is) a Kr.e. V. századtól kezdődően laktak. A római állam először az ie 4. században lépett intenzív katonai interakcióba a gallokkal/keltákkal, amikor a Rómától északra fekvő Allia folyó csata zajlott, ahol a római csapatok pusztító vereséget szenvedtek, és maga az Örök Város. megszállók szállták meg. A rómaiak később a gallokkal/keltákkal is harcoltak a Kr.e. 3. században, amikor meghódították Észak-Itáliát, valamint a második pun háború alatt (Kr. e. 218-201). Másrészt Gallia meghódítását Julius Caesar hajtotta végre a Kr.e. 58-51. Folyamatban van az ún A gall háborúkban Caesar egy jelentős vereséget szenvedett a galloktól - Gergowiában (i.e. 52), ahol vereséget szenvedett Vercingetorix gall parancsnoktól. Ezt a vereséget azonban még abban az évben bosszúval állta meg Alesia ellen. A Kr.e. 1. század időszakában. A galloknak nagyon jó minőségű fegyvereik voltak, különösen kardjuk. A lábharcosok alapvető fegyverzete kard, lándzsa és pajzs volt, ritkábban sisak vagy páncél. Bár a gallokat nem csekély bátorság és gyakran fizikai vitézség jellemezte, amint azt a római források hangsúlyozzák, katonai szervezettségben és taktikában lényegesen alulmaradtak a rómaiakkal szemben.
A római lovasság (latin Equites) kisegítő szerepet játszott a Köztársaság és a korai Birodalom római harcművészetében. A rómaiak fegyveres erejük fő típusának elsősorban a légiós gyalogságot tekintették, másodlagos feladatokat róva lovasságukra, mint például a felderítés, a katonai felvonulások biztosítása vagy a gyalogsági szárnyak védelme a harc során. Így a római lovasság szerepe a csatatéren teljesen más volt, mint a Hannibál vezette karthágói hadseregben, vagy II. Fülöp vagy Nagy Sándor idejében a macedón hadseregben. Érdemes hozzátenni, hogy a római légió a pun háborúk idején (Kr. e. 264-146) átlagosan körülbelül 4500-5000 katonát számlált, ebből mindössze 300 szolgált a lovasságnál! Ezt a 300 lovas katonát 10 turmára osztották, mindegyik 30 fős, és minden turmát 3, 10 katonából álló decuriára osztottak. Azt is érdemes hozzátenni, hogy a köztársasági kori római lovasság nem mutatott nagy harci értéket, amit például a cannaei csata (Kr. e. 216) egyértelműen mutatott, bár ez a negatív állapot idővel javult.
A római hadseregben a gyalogság mindig is nagy, sőt meghatározó szerepet játszott, és valójában döntött a csaták kimeneteléről. A korai köztársaság idején (Kr. e. 6-5. század) a római gyalogság valószínűleg falanxképzést alkalmazott, és némileg hasonlított a görög polisz ilyen típusú egységeihez. A szamnita háborúk (Kr. e. 4-3. század) során azonban mélyreható változásokon ment keresztül, amelyek valószínűleg a római gyalogság három alapvető típusának kialakulásához vezettek: a triari (nehézfegyverzetű, lándzsás és legtapasztaltabb gyalogság) Hastati vagy principes (a római gyalogság fő tömege, két pilával, nehéz pajzzsal és van felfegyverkezve) és velites (könnyű gyalogság). Abban az időben a gyalogság manipulatív formációt használt. Az így formált római gyalogság a karthágói pun háborúk során (Kr. e. 264-146) vagy a Mare Nostrum keleti részén vívott harcokban is harcolt. Az ie 2. és 1. század fordulóján a római gyalogság Mariusz konzulnak köszönhetően újabb reformon ment keresztül. Fegyverzetét és felszerelését szabványosították, majd nem sokkal ezután bevezették a kohorszokra osztást, és maga a római hadsereg – beleértve természetesen a gyalogságot is – professzionalizálódott. A polgárháborúk során a római hadsereg mennyiségileg bővült, de alapvető szervezeti változásokon nem ment keresztül. Érdemes azonban hozzátenni, hogy valószínűleg a Kr.e. I. század végén jelent meg a legionáriusok felszerelésében a lorica segmentata, a leghíresebb és legismertebb római páncél. A principátus időszakában (i.e. 30-tól kb. i.sz. 235-ig) a reguláris hadsereg általában 28-32 légióból állt, amelyek egyenként körülbelül 5000 katonát számláltak. A harmadik század válsága (i.sz. 235-284) és a Dominate-korszak idején a római hadsereg valószínűleg 400-500 ezer főre bővült. emberek, és a fegyverzete is megváltozott. A sisakok, pajzsok és páncélok gyártása leegyszerűsödött, és a katonák új típusú fegyvereket kezdtek alkalmazni, mint például a plumbata. Hagyományosan feltételezik, hogy a római hadsereg az i.sz. 378-as adrianopolyi csatáig viszonylag hatékonyan tudott szembenézni más ellenfelekkel. Csak e csata után kezdődik az alkonyat a Római Birodalom nyugati részén.
A kelták az indoeurópai népek csoportja, szülőhelye valószínűleg a mai Dél-Németország és Csehország, valamint Közép-Nyugat-Franciaország területe volt. A kelták legnagyobb terjeszkedése elérte az ún a La Tene-korszak, melynek kezdete Kr.e. 450-400 körül, vége pedig ie 150-100. Ebben az időszakban a kelták meghódították egész mai Franciaországot, a Brit-szigeteket, Spanyolország nagy részét, de eljutottak a Balkánra, sőt Kis-Ázsiára is! Érdemes hozzátenni, hogy a kelták kimagasló kultúrát alakítottak ki, kiterjedt vallási rendszerrel, kiterjedt védekező településekkel (oppida), amelyek területe olykor több száz hektárt is kiterített, de emellett magasan fejlett vasfeldolgozással is. Ez természetesen hatással volt a kelta hadseregre. A kelták által bevetett hadseregeket mennyiségileg a gyalogság uralta, de a harctéren nagyon fontos szerepet játszott a lovasság is, amely a Kr.e. 3. században nagyrészt kiszorította a szekerek használatát a kontinentális Európában. Valószínű, hogy a kelta lovasságot egy olyan társadalmi elit szolgálta, amely megengedhette magának egy harci lovaglás költséges fenntartását. A Rómával való katonai kapcsolatfelvétel idején, azaz a Kr.e. 4. században, Észak-Itália meghódításakor a Kr.e. 3. században és - különösen - Caesar galliai csatái során (Kr. e. 58-52) a kelta lovas katona fegyveres volt. kerek vagy téglalap alakú pajzzsal, gyakran hordott vas- vagy bronzsisakot, fegyverként pedig lándzsát vagy dárdát és hosszú, kétélű egykezes kardot használt. Érdemes hozzátenni, hogy a római hadsereggel vívott harc során a Kr.e. I. században a kelta lovasság leggyakrabban használt gerelyeket.