A Petlakow Pe-8 (más megnevezése: TB-7 és ANT-42) a két világháború közötti időszak és a második világháború szovjet nehézbombázója volt. Az első prototípus repülése 1936-ban történt. A sorozatgyártás megszakításokkal 1938-1944 között zajlott. Ennek során körülbelül 100 ilyen típusú repülőgépet építettek. A hajtást négy soros motor biztosította: AM-35, M-40 vagy ACZ-30B, egyenként 1340 és 1500 LE közötti teljesítménnyel. A fedélzeti fegyverzet négy 7,62 és 12,7 mm-es géppuskából és két 20 mm-es ágyúból állt. A gép akár 5000 kilogramm tömegű bomba rakományt is szállíthatott.
A Petlakov Pe-8-at a szovjet légierő TB-3 gépének helyettesítésére fejlesztették ki. Gép szerint Az 1934-es feltételezések szerint 15 000 méteres mennyezetet, 600 km/h maximális sebességet kellett elérnie, hatótávolságát pedig 2000 kilométerre kellett volna növelni. Ami az elhatározásuk idejét illeti, ezek nagyon ambiciózus feltételezések voltak, különösen ami a maximális sebességet illeti. Kikényszerítette a szovjet bombázórepülésben olyan újdonságok bevezetését is, mint a zárt pilótafülke, a behúzható futómű vagy a teljesen új, sima fémbevonat. Érdekes módon az új repülőgép 1938-ra készen állt a tömeggyártásra, és kétségtelenül a szovjet repülés legmodernebb ilyen típusú bombázója volt. Az új gépek tömeggyártásba való átültetése azonban nagyon nehéznek bizonyult - a motorszállítások nem voltak jók, a dedikált Pe-8 kompresszorok sorozatgyártása sem indult meg. A második világháború küszöbön álló kitörése azt is jelentette, hogy a Szovjetunióban a légiközlekedési termelést átállították vadászrepülőgépek, valamint könnyű és közepes bombázók gyártására. Azonban figyelmen kívül hagyták egy új, erős nehézbombázó építésének szükségességét. Így a Pe-8 gyártását nem kezelték prioritásként, és a második világháborúban való felhasználása sem volt jelentős. A gépet 1946-ig kivonták a katonai repülésből.