Batalia, amelyet Lengyelországban Monte Cassino-i csataként ismernek lényegében a szövetséges és a német hadsereg közötti összecsapások és csaták sorozata, amely 1944. január 17. és május 19. között zajlott a mai Olaszország területén. Egyszerre, 1944 májusában körülbelül 105 000 ember vett részt a csatában. szövetséges katona és kb.80 ezer. német katonák. A szövetségesek részéről a hadművelet főparancsnokát Harold Alexander tábornagy, német részről pedig Albert Kesserling tábornagy gyakorolta. Míg a lengyel fegyveres erők 2. hadtestének parancsnoka, aki Monte Cassinonál megtörte a német védelmet, Władysław Anders tábornok volt. A Liri folyó völgye és a közelében található Monte Cassino domb (a környék többi dombjával együtt) természetes akadályt jelentett, megállíthatta a Dél-Olaszországból északra, Róma felé vonuló sereget. Albert Kesserling jól tudta ezt és emiatt nem sokkal a szövetségesek szicíliai és dél-olaszországi partraszállása után elrendelte ezen a területen egy erődöv, az ún. A Gustav Line. Ez a vonal hatékony akadálynak bizonyult a szövetségesek 1944. január 17-én kezdődő támadásainak megállításában. Az ezt követő, 1944 február-áprilisában végrehajtott támadások, bár feszültek a német pozíciókban, nem értek véget áttöréssel. A végső áttöréssel végződő támadást, amelyben óriási szerepe volt a lengyel hadseregnek, 1944. május 12-én indították meg, és május 16-án folytatódtak. Végül május 18-án átvette a Monte Cassino-i bencés kolostor romjait. A csata győzelmének szimbolikus pecsétje a bugle call lejátszása volt a Monte Cassino dombról. Másrészt a 2. hadtest katonáinak hősiességét nagyra értékelte Sándor tábornagy, aki a csata után azt mondta: "[…] Ha választhatnék bármely katona közül, akiket a parancsnokságom alatt szeretnék, titeket, lengyeleket választanék.”
A második világháború alatt a brit hadsereg összesen 43 gyalogos hadosztályt alkotott. A hadosztály állománya a háború kezdetén hozzávetőleg 13 800 tisztet és katonát számlált, 1944-ben ez a létszám megközelítőleg 18 300 főre emelkedett. Ez a jelentős létszámváltozás elsősorban a különböző típusú támogató egységek, nem pedig a gyalogosok számának növekedéséből adódik. 1944-ben a brit gyalogos hadosztály három gyalogdandárból állt, mindegyik saját főhadiszállással, egy törzsszakaszból, 3 gyalogzászlóaljból és mérnöki hadosztályból állt. Érdemes hozzátenni, hogy egyetlen gyalogzászlóaljnak körülbelül 780 tisztje és katona volt, és számos támogató egység (pl. aknavető szakasz vagy felderítő szakasz) volt. A hadosztályhoz tartozott még egy de facto tüzérdandár öt tüzérezreddel (köztük egy páncéltörő és egy AA), egy géppuskás és aknavetős zászlóalj, valamint felderítő, kommunikációs és zapper egységek. A brit gyalogoshadosztály mobilitását növelő fontos elem a teljes motorizáció volt. A brit gyalogosok elsődleges puskája a Lee Enfield No.1 vagy No.4 puska volt. Gépfegyverként többek között Sten géppisztolyokat, Bren kézi géppuskákat és Vickers géppuskákat használtak. A legszélesebb körben használt páncéltörő fegyverek a 40 és 57 mm-es 2 és 6 fontos lövegek voltak, majd később a 76 mm-es 17 fontos ágyúk is. A tábori tüzérség fő fegyverzete viszont egy nagyon sikeres tarack volt Ordnance QF 25 font.