A PzKpfw IV (Panzerkampfwagen IV) egy német közepes harckocsi a második világháborúból. A jármű első prototípusai 1936-ban készültek, a sorozatgyártás 1938-1945 között folytatódott, és mintegy 8600 jármű gyártásával zárult. A harckocsi D változatát egyetlen Maybach HL 120 TRM motor hajtotta, 300 LE teljesítménnyel. 1 db 75 mm-es KwK 37 L / 24-es fegyverrel és 2 db 7,92 mm-es MG 34-es géppuskával volt felfegyverezve.
A PzKpfw IV a német fegyverkezési osztály által 1934 végén meghirdetett verseny eredményeként jött létre egy közepes, 18 tonnáig terjedő és 75 mm-es löveggel felfegyverzett harckocsira. A versenyt az a Krupp cég nyerte, amelynek járművét tömeggyártásba helyezték – mint kiderült, ez egy olyan jármű volt, amely nyugodtan nevezhető a második világháború alatti német páncélosok "munkalovának”, és az egyik legintenzívebben fejlesztett jármű. és modernizált Wehrmacht harckocsikat. A PzKpfw IV-nek számos változata készült a gyártás során. Kronológiailag az első az A változat volt, 75 mm-es rövid csövű fegyverrel és 230 lóerős motorral. Gyorsan megjelentek azonban a B és C verziók, amelyekben több jelentős változtatás is történt: mindenekelőtt erősebb motorok (265 LE a B változatban és Maybach HL 120 TRM 300 LE C változatban - amelyeket 1945-ig szereltek be a PzKpfw IV-be évben), és az egész autó páncélzatát javították. Igazi forradalomnak bizonyult az F1-es és F2-es változat, melyben az elülső páncélzatot 60 mm-re növelték, a főfegyverzetet pedig a nagyszerű, hosszú csövű 75 mm-es KwK 40 L / 43 ágyúra cserélték, amely 1942-ben és 1943-ban lehetővé tette számukra, hogy bármely szövetséges vagy szovjet ellen harcoljanak. A PzKpfw IV leggyakrabban gyártott változatai a G, H és J változatok voltak, amelyek nagyon hasonlítottak az F1 és F2 verziókhoz. A fő fegyverzet lényegesen nem változott (még mindig a KwK 40 ágyú volt), valamint a motor és a futómű. Másrészt a páncélzatot kissé megerősítették, és 1943 elejétől páncélozott képernyőket (Schurzen) szereltek rájuk. A PzKpfw IV alvázára számos más jármű épült, mint például a StuG IV rohamlöveg, a Nashorn tankromboló vagy a Wirbelwind önjáró légelhárító ágyú. A PzKpfw IV harckocsikat a második világháború szinte minden frontján használták – az 1939-es szeptemberi hadjárattól az 1940-es franciaországi hadjáraton át, az 1941-es Barbarossa és Typhoon hadműveleteken, az 1943-as kurszki csatán át a háború utolsó hadműveleteiig. Német hadsereg a Szovjetunió és a nyugati szövetségesek ellen 1944-1945-ben.
A német hadsereg első tankjai az első világháború végén jelentek meg – ezek voltak az A7V gépek. A Versailles-i Szerződés aláírása után a német fegyveres erőknek megtiltották a páncélozott fegyverek fejlesztését, de a német fél nem tartotta tiszteletben ezeket a korlátozásokat, és titokban páncélozott fegyvereket fejlesztett ki. Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülése után azonban ez a fejlemény teljesen hivatalossá vált, és 1935-ben megalakult az 1. páncéloshadosztály. Az 1935-1939 közötti időszakban további részlegek alakultak, fő felszerelésük a Pz.Kpfw gépkocsi volt: I, II, III és IV. Egyetlen páncéloshadosztályt akkoriban egy két páncélosezredre, egy motoros gyalogdandárra és egyebek mellett támogató egységekre osztott harckocsidandár alkotott: felderítő, tüzérség, légelhárító és zapperek. Teljes munkaidőben körülbelül 300 harckocsiból állt. Azt is érdemes hozzátenni, hogy a német páncélos erők (németül: Panzerwaffe) a villámháború doktrínájának megvalósítására voltak kiképezve, nem pedig - mint sok korabeli hadseregnél - a gyalogsági tevékenységek támogatására. Ezért a "pancerniaków” kiképzésben a funkciók felcserélhetőségére, a tisztek és altisztek döntéshozatali függetlenségére, valamint a tulajdonában lévő harckocsik legjobb műszaki elsajátítására helyezték a hangsúlyt. Mindez 1939-ben Lengyelországban, de különösen Nyugat-Európában 1940-ben a német páncélozott fegyverek nagy sikereit eredményezte. Az észak-afrikai harcok során is - különösen az 1941-1942 közötti időszakban - a német páncélosok igen nehéz ellenfélnek bizonyultak. A Szovjetunió megszállása előtt a német páncéloshadosztályok száma csaknem megkétszereződött, de ezekben az egységekben a harckocsik száma körülbelül 150-200 járműre csökkent. A német páncélosok a keleti fronton folyó harcok során is - különösen 1941-1942-ben - kiképzésben és szervezettségben felülmúlták szovjet ellenfelüket. Az olyan járművekkel való érintkezés azonban, mint a T-34 vagy a KW-1, kikényszerítette a Pz.Kpfw V és VI harckocsik 1942-ben és 1943-ban történő bevezetését. A keleti fronton elszenvedett növekvő veszteségek, valamint a sztálingrádi vagy kurszki csaták elvesztése miatt a német Panzerwaffe meggyengült. Szerkezete nehézharckocsizászlóaljakból állt (3 harckocsi századdal), 1943-ban pedig páncélgránátos hadosztályokat hoztak létre. Egyre egyértelműbb volt a szovjet oldal előnye is, 1944-től pedig az, hogy egyszerre kellett harcolni keleten a szovjet csapatok és nyugaton a szövetségesek ellen. Azt is feltételezik, hogy ekkor (1944-1945 között) a német páncélosok kiképzése gyengébb volt, mint az előző időszakban, és nem jelentett olyan jelentős előnyt német részről, mint korábban. A német Panzerwaffe utolsó nagyszabású hadműveletei az ardenneki (1944-1945) és a magyarországi (1945) offenzívák voltak.