Az NKVD a Szovjetunió Belügyi Népbiztosságának rövidítése, amelynek 1934-től a szovjet titkos politikai rendőrség volt alárendelve. Az NKVD lényegében egy olyan hatóság volt a szovjet államban, központi szinten, amely folytatta a Cseka és az OGPU véres hagyományait. Az NKVD vezetői (1934-től) Genrich Yagoda, Nyikolaj Jezovo és Lavrenty Beria voltak, aki egyben ennek a bűnügyi intézménynek az utolsó vezetője is volt. Az NKVD fő feladatai közé tartozott a Szovjetunión belüli kommunista rezsim valós és képzelt ellenfelei elleni harc, a szovjet társadalom megfélemlítése, valamint az ún. A tisztogatás 1934-1940. Ugyancsak az NKVD volt az, aki leggyakrabban biztosított embereket a Vörös Hadsereg politikai tiszti feladatainak ellátására. Emlékeztetni kell arra is, hogy a második világháború során külön NKVD-egységek is működtek (sokszor hadosztályok erejében!), amelyek például az adott területekről való deportálásért feleltek, vagy szerepet játszottak ( különösen az 1941-1943 közötti időszakban) a gátcsapatok szerepét, amelyek meg akarták akadályozni a Vörös Hadsereg esetleges visszavonulását. Sőt, 1943-ig az NKVD-ben működött a Siersz, vagyis a katonai kémelhárítás, amely a Szovjetunióban és a Vörös Hadsereg által megszállt területeken működő kémhálózatok felszámolásával foglalkozott.
A Vörös Hadsereg az 1920-as és különösen az 1930-as években rohamos fejlődésen ment keresztül a posztok növelése, valamint a technikai fegyverekkel, elsősorban páncélozott fegyverekkel való telítettség fokozódása terén. Ennek ellenére a gyalogság volt a Vörös Hadsereg elsődleges és számbelileg legnagyobb eleme. Ennek a fegyvertípusnak az intenzív mennyiségi fejlesztése 1929/1930 fordulóján kezdődött. 1939-ben, még a Lengyelország elleni agresszió előtt, a szovjet gyalogságból 173 hadosztály (ún. puskahadosztály) alakult, amelyek többsége 43 hadtestbe tömörült. Hozzá kell tenni, hogy az 1939. szeptemberi hadjárat után ez a szám még tovább nőtt. A szovjet lövészhadosztály 1941-ben három lövészezredből (egyenként három zászlóaljból), egy páncéltörő és légelhárító tüzérosztály után egy tüzérezredből, valamint felderítő és kommunikációs zászlóaljból állt. Összesen körülbelül 14 500 embert számlált. 1945-re azonban ez a pozíció jelentős változásokon ment keresztül, ami egy hozzávetőleg 11 500-12 000 fős hadosztályhoz vezetett, amely három gyalogezredből, egy három ezredből álló tüzérdandárból, egy önjáró tüzérszázadból és számos támogató egységből, köztük a páncéltörőből állt. , légvédelmi fegyverek vagy kommunikáció. A gyalogsági egységek gépfegyverrel való telítettsége is jelentősen megnőtt - például az APsZ 41, majd az APsZ 43 géppisztolyokkal.