A páncélozott fegyverek kifejlesztésével az I. világháború végén és a két világháború közötti időszakban számos európai hadsereg kezdett többé-kevésbé hatékony állandó páncélelhárító barikádokat (tankellenes barikádokat) megvalósítani. Páncéltörő akadályok). Nyilvánvalóan ez a folyamat a második világháború során is folytatódott. Ez utóbbi konfliktus során a két leggyakrabban használt gáttípus. Közülük az elsők az ún sárkányfogak, azaz vasbeton tömbök, gyakran piramisok vagy csonka piramisok, ritkábban akár 120-140 centiméter magas prizma. Leggyakrabban több sorban, saját páncéltörő tüzérségi állásaik elé helyezték őket. Nagy mennyiségben alkalmazta őket a német hadsereg az ún Az Atlanti Fal, a Siegfried-vonal, de a Międzyrzecz Erőd Régióban (MRU) is. Egy másik páncéltörő akadály volt az acélból vagy vasbetonból készült sündisznó (Csech Hedgehog), amelyet általában beszerelésre kész modulokban szállítottak a frontvonalra. Az acél sünök esetében egyszerűen három egymáshoz hegesztett gerendáról volt szó, amelyeket a földre lehetett állítani és bele lehet ágyazni. A vasbeton sünök esetében is háromkaros alakúak voltak, de sokkal nehezebbek. Ezt a típusú páncéltörő gátat először a csehszlovák hadsereg használta az 1930-as években (innen ered az angol elnevezés), de a Wehrmacht is az atlanti falon.
Siegfried vonal (más néven: West Wall) német erődítmények és erődítmények rendszere, amely körülbelül 600 kilométeren húzódik a francia-német és a luxemburgi-német határ mentén többé-kevésbé Kleve városától Bázelig. A munkálatok ezen a vonalon 1936-ban kezdődtek és 1939-re fejeződtek be, a vonalat 1944-ben jelentősen bővítették. Eredeti célja az volt, hogy megakadályozza az esetleges francia inváziót Németország ellen Elzász és Lotaringia vidékéről. Ez is egyfajta német válasz volt a francia Maginot-vonalra. 1944-ben a szövetségesek Nyugat-Németország elleni támadását kellett megállítani. A Nyugati rakpartot három fő részre osztották: északi, déli és középső részre, amelyek közül a leghosszabb a mintegy 250 kilométeres északi zóna volt. Hozzá kell tenni, hogy 1944 őszén a Siegfried-vonal meglehetősen nehéz akadálynak bizonyult a nyugat felől előrenyomuló szövetséges csapatok számára, vajon ezt bizonyítják-e például a Hürtgen-erdőben vívott csaták a forduló 1944/1945.