A szovjet tisztikar az 1917-es októberi forradalom után kitört oroszországi polgárháború során kezdett kialakulni. 1922/1923 fordulóján végérvényesen véget ért (bár a fő tevékenység 1919-ben), valamint a lengyelországi háború veresége (rigai béke – 1921) után lassan levonták a következtetéseket ezekből a fegyveres konfliktusokból, amely befolyásolta a szovjet tisztikar formáját és annak elméleti és katonai nézeteit. Ez a folyamat a huszadik század 20-30-as éveinek fordulóján felgyorsult, amikor a Szovjetunióban megjelent az ún. mély működését, és műveiket Tuhacsevszkij vagy kevésbé ismert, de a szovjet katonai gondolkodás fejlődése szempontjából nagyon fontos Triandafilov és Isserson adta ki. Az 1930-as évek közepén azonban a sztálini tisztogatások során a szovjet tisztikar megtizedelődött, ami rossz volt szakmai felkészültségének, és talán még inkább az egyes tisztek önálló gondolkodásának. Ezen a tényen a hivatásos tisztikar 1935-ös bevezetése sem változtatott. A tisztogatások eredményeként magas parancsnoki beosztásokat kaptak az elégtelen felkészültségű, jelentős elméleti tudáshiányos, de a kommunista állam apparátusához teljesen lojális tisztek. Ráadásul az 1930-as és 1940-es évek fordulóján a Vörös Hadsereg intenzív mennyiségi fejlődésen ment keresztül, és általában jelentős hiányt szenvedett a tisztikarban. Az ezzel kapcsolatos hiányosságokat már a Finnországgal vívott téli háború (1939-1940) is aláhúzta, és a németországi háború első szakaszában, különösen az 1941-1942-es időszakban teljes egészében meghallgatták. Még az első nagy győzelmet is ebben a háborúban (az 1941-es moszkvai ellentámadást) inkább az ellenség kimerültségének és időjárási viszonyainak köszönhették, mint Zsukov parancsnoki tehetségének. Idővel azonban hatalmas véradó árán a szovjet tisztikar professzionalizálódott, és egyre ügyesebben tudott igazán nagyszabású szárazföldi hadműveleteket végrehajtani. Ilyen például az 1944-es Bagration hadművelet. Az olyan tábornokok és marsallok is, mint Rokossovsky, Konev és Batov, egyenrangú ellenfelei voltak a német parancsnokoknak. Sőt - főleg az előbbi a második világháború egyik legjobb parancsnokaként tartható számon.
A Vörös Hadsereg páncélozott és gépesített csapatai az 1920-as évek végén, 1930-as években kezdtek nagyobb léptékben kialakulni. Különösen az 1930-as években fejlődtek dinamikusan. Ez mind a szervezeti felépítésben, mind a felszerelésben megmutatkozott. Az első ilyen gépeken 1932-ben megkezdődött a gépesített hadtestek megalakítása, amelyek szerkezete a második világháború kitöréséig alakult. Ami a felszerelést illeti - új típusú harckocsikat vezettek be, mint például a BT-5, BT-7, T-26 és a T-28 több toronyos harckocsit. Nagyon sikeres harckocsik is beálltak a sorba nem sokkal a Harmadik Birodalommal vívott háború kezdete előtt – természetesen a KW-1-ről és a T-34-ről van szó. Annak ellenére azonban, hogy a német agresszió idején a szovjet páncélosok mennyiségi előnyben voltak az agresszorral szemben, a háború első szakaszában hatalmas ember- és felszerelési veszteségeket szenvedtek el. Ezek magyarázata a jól képzett tiszti kar hiányosságai (az 1930-as évek sztálini tisztogatásának következményei), a szovjet tankerek német ellenfeleihez képest rosszabb egyéni kiképzése, vagy a szovjet tankok legénysége által alkalmazott gyengébb taktika. Emellett használatuk tana sem volt olyan koherens és megalapozott a kiképzésben, mint a német hadseregben. Ehhez még hozzátehetjük a szovjet járművek meglehetősen rossz ergonómiáját, vagy a páncélosoknál a rövid és nagy hatótávolságú rádióállomások hiányát. Idővel azonban ezeket a hibákat többé-kevésbé sikeresen kijavították. Például - 1942 tavaszától kezdték megalakulni a páncélos hadseregek, amelyek elsősorban támadó feladatokat láttak el, és amelyek a korábbi gépesített hadtesteknél valamivel ergonomikusabb szerkezetet alkottak. Mindazonáltal ésszerűnek tűnik azt állítani, hogy a háború végéig a Vörös Hadsereg inkább a mennyiségi előnyt hangsúlyozta, mint az ellenséggel szembeni minőségi előnyt, bár olyan sikeres harckocsikat vezetett be hadrendbe, mint a T-34/85 vagy az IS-2. a háború alatt. Ez jól látható például az 1943 júliusi kurszki csata során.