A "Pin-Up Girls" kifejezés egy olyan irányzatból ered, amelyet egyértelműen érzékeltek az 1940-es és 1950-es években az Egyesült Államokban. Különféle társadalmi osztályokhoz tartozó férfiak (leggyakrabban kékgalléros munkások vagy katonák, de nem csak!) plakátjaira vonatkozik, amelyek kifejezetten erotikus árnyalatú, kifejezetten öltözött és sminkelt nőket ábrázolnak. Tegyük hozzá, hogy bár ezek a plakátok erotikusak voltak, nem kezelték őket pornográfként, ami akkoriban tiltott volt az Egyesült Államokban. Ezek a "Poszternők", vagyis a Pin-Up Girls mindig mosolyogtak, vagy kiszélesedő, lenge pöttyös vagy csíkos ruhákat, vagy nagyon szűkös fehérneműt, vagy fürdőruhát viseltek. Gyakran magas derekú rövidnadrágot viselve ábrázolták őket. Természetesen a Pin-Up Girls ruháit úgy mutatták be, hogy a lehető legtöbbet feltárják a modellek testéből. Tegyük hozzá, hogy Marilyn Monroe-ról sok hivatalos fotó is ebben a stílusban készült. A használt smink is nagyon tiszta volt, az ajkakon aláhúzott vörös rúzs és a felső szemhéj felett erős fekete vonalak. Hozzá kell tenni, hogy a 21. század elejétől érezhetően megújult a stílus és a smink divatja a Pin-Up Girls szellemében.
A Vörös Hadsereg páncélozott és gépesített csapatai az 1920-as évek végén, 1930-as években kezdtek nagyobb léptékben kialakulni. Különösen az 1930-as években fejlődtek dinamikusan. Ez mind a szervezeti felépítésben, mind a felszerelésben megmutatkozott. Az első ilyen gépeken 1932-ben megkezdődött a gépesített hadtestek megalakítása, amelyek szerkezete a második világháború kitöréséig alakult. Ami a felszerelést illeti - új típusú harckocsikat vezettek be, mint például a BT-5, BT-7, T-26 és a T-28 több toronyos harckocsit. Nagyon sikeres harckocsik is beálltak a sorba nem sokkal a Harmadik Birodalommal vívott háború kezdete előtt – természetesen a KW-1-ről és a T-34-ről van szó. Annak ellenére azonban, hogy a német agresszió idején a szovjet páncélosok mennyiségi előnyben voltak az agresszorral szemben, a háború első szakaszában hatalmas ember- és felszerelési veszteségeket szenvedtek el. Ezek magyarázata a jól képzett tiszti kar hiányosságai (az 1930-as évek sztálini tisztogatásának következményei), a szovjet tankerek német ellenfeleihez képest rosszabb egyéni kiképzése, vagy a szovjet tankok legénysége által alkalmazott gyengébb taktika. Emellett használatuk tana sem volt olyan koherens és megalapozott a kiképzésben, mint a német hadseregben. Ehhez még hozzátehetjük a szovjet járművek meglehetősen rossz ergonómiáját, vagy a páncélosoknál a rövid és nagy hatótávolságú rádióállomások hiányát. Idővel azonban ezeket a hibákat többé-kevésbé sikeresen kijavították. Például - 1942 tavaszától kezdték megalakulni a páncélos hadseregek, amelyek elsősorban támadó feladatokat láttak el, és amelyek a korábbi gépesített hadtesteknél valamivel ergonomikusabb szerkezetet alkottak. Mindazonáltal ésszerűnek tűnik azt állítani, hogy a háború végéig a Vörös Hadsereg inkább a mennyiségi előnyt hangsúlyozta, mint az ellenséggel szembeni minőségi előnyt, bár olyan sikeres harckocsikat vezetett be hadrendbe, mint a T-34/85 vagy az IS-2. a háború alatt. Ez jól látható például az 1943 júliusi kurszki csata során.