A huszárok egy lengyel lovas katonai alakulat, amely először a 16. század elején, talán 1503-ban alakult, majd 1775-1776-ban feloszlatták. Kezdetben a könnyűlovasság szerepét töltötte be, valószínűleg a Magyarországon vagy Szerbiában szolgáló hasonló alakulatok mintájára. Az biztos, hogy a huszáregységek részt vettek az 1514-ben a lengyel fél számára diadalmaskodó orszai csatában. A 16. század végén és a 17. század elején azonban a huszárok már a nehézlovasság szerepét is betöltötték. A 17. században a huszárt hosszú és üreges lándzsával, szablyával, koncerzével és két pisztollyal fegyverezték fel. A huszárok igényeire speciálisan tenyésztették és válogatták ki azokat a lovakat, amelyek bírták a menet megpróbáltatásait, de vágtában is jól teljesítettek. Mi több, a huszáregységek nagyon jól képzettek voltak, és gyakran olyan kiváló vezetők irányították őket, mint Jan Karol Chodkiewicz, Stanisław Żółkiewski és Jan Sobieski. A csata során a huszárok szoros formációt (ún. térdtől térdig) vettek fel, és ilyen alakzatban támadták meg az ellenséget. A huszárok kiemelkedő minőségét bizonyítja, hogy egy ütközet során több ilyen rohamot is végrehajthatott. A nagyon magas harcértéknek, a remek lovagoknak, a jó taktikának és a tehetséges parancsnokoknak köszönhetően a huszárok az ellenség jelentős előnye ellenére is meg tudták nyerni az általános csatákat. Elég csak olyan nagy győzelmeket említeni, mint Kircholmnál (1605), Kluszynnál (1610) vagy Chocimnál (1621 és később 1673). Nekik köszönhető, hogy a huszárokat a 17. század egyik legjobbjának tartották - ha nem a legjobbnak! - lovassági egységek Európában. A formáció visszafejlődése a 18. századi lengyel állam válságával következett be, amikor is inkább a reprezentatív hadsereg, mint a valódi harci erő szerepét kezdte betölteni.