A Polikarpov I-5 egy vegyes szovjet kétfedelű vadászrepülőgép, fix futóművel és klasszikus farokkal. A prototípus repülése 1930-ban történt, 1931-1934-ben pedig sorozatgyártást végeztek, melynek során mintegy 800 ilyen típusú repülőgépet gyártottak. 1933-1936 között az I-5 volt a Vörös Hadsereg fő harcosa. A sorozatgyártású repülőgépeket a Szwecow M-22 hajtómű hajtotta, 480 LE teljesítménnyel. Ezeket a gépeket a "Zveno" projektben használták, ahol TB-1 és TB-3 nehézbombázókra szerelték fel őket és az I-5 repülés során a levegőből "szálltak fel" a bombázók védelmére. Egy TB-3 bombázó legfeljebb három I-5 gépet vihet magával (2 a szárnyakon és 1 a törzsön), és repülés közben "elengedheti" azokat. Bár a gépet 1939-ben kivonták a forgalomból, a Harmadik Birodalommal vívott háború kezdetén bekövetkezett óriási veszteségek miatt újra hadrendbe állították. Az oroszországi német invázió idején az I-5-öt használták a Krím-félszigeten földi légitámadásokban és a moszkvai csata éjszakai támadásaiban. A vadászati változaton (I-5) kívül van egy kiképző és kiképző változat is (I-5UTI). Műszaki adatok: hossz: 6,78 m, szárnyfesztávolság: 10,24 m, maximális sebesség: 278 km/h, praktikus mennyezet: 7500 m, maximális hatótáv: 660 km, fegyverzet: fix - 2 db PV-1 cal 7,62 mm-es géppuska, felfüggesztett 20 kg bombára.
A Tupolev TB-1 egy nehéz szovjet fémbombázó volt alacsony szárnyú konfigurációban. A hajtást két motor biztosította Napier Lion vagy BMW VI vagy M-17 egyenként 480-680 LE teljesítménnyel . A prototípus repülése 1925-ben történt, és 1929-1932 között sorozatgyártást végeztek, ami 216 ilyen típusú repülőgép létrehozásához vezetett. A fegyverzet 6 db 7,62 mm-es DA géppuska és 1000 kg-ig terjedő bombaterhelés volt.
A Tupolev TB-1-et a szovjet katonai légiközlekedés 1923-ban és 1924-ben bejelentett, nehéz stratégiai bombázó iránti igényére válaszul hozták létre. Míg magát a hajótestet és a teljes szerkezetet viszonylag gyorsan fejlesztették, a megfelelő hajtóegységek kiválasztása sokáig tartott. Végül jóváhagyták a BMW VI-os motorokat, amelyeket a Szovjetunióban M-17 néven engedélyeztek. A sorozatgyártás során létrejött a repülőgép egyik nagyon fontos fejlesztési változata, TB-1P (eredetileg: TB-1a) néven, amely úszó futóművel és tengeri bombázó-torpedó repülőgép volt. A TB-1 repülőgép volt az első teljesen fémből készült kétmotoros bombázó a világon. A Szovjetunió repülésében is jelentős változásokat jelentett - bevezetése óta a szovjet stratégiai repülés születése óta nyúlik vissza. A gépet azonban gyorsan lecserélték egy új bombázóra - TB-3-ra. 1932/1933 fordulóján megkezdődött a TB-1 vonalból való kivonása. Ezeket a gépeket áthelyezték a polgári légiközlekedésbe, ahol 1947-ig szállítógépként szolgáltak.